bősz boszi

(előre bocs a trágár stílusért, sajnos ha felidegesítenek -és most nem kicsit ez a helyzet -akkor vastag sugárban jön belőlem, cserébe viszont nyugodt állapotban sosem káromkodok.)

hozzáteszem, ez már a finomított változat lesz, amit itt olvashattok.

oké, én szóltam.

****

szóval én ezt esküszöm nem értem. mi van itt???!!!! két olyan ember is felbukkant egy héten belül az életemben, akikkel nagyon hamar tele lett a nem létező tököm, de tényleg.

az egyik egy diák, de őt már említettem. lényeg a lényeg, nem bírjuk egymás fejét, elég rosszindulatú velem, és kétszínű is, mert egyenesen nem mer szembeszegülni, hanem csak úgy finoman, fű alatt. ettől viszont elég hamar felmegy bennem a pumpa, mivel nem tudom konfrontálni azzal, amit csinál. azt hiszem, pont ez az, amitől hatásos a taktikája.

a másik egy "kolléga", aki szintén ugyanebben a csúsztatásos stílusban nyomja, próbál kitúrni a helyemről, tudjátok, ez az a típus, akire manapság azt mondják: 'önérvényesítő'. csak ő ezt úgy adja elő, hogy közben kérdés nélkül átgyalogol rajtad, ha az útjában állsz. utána meg, ha rámutatsz a dologra, pislog a nagy szemeivel, és előadja a kis ártatlant. brrrr. azért igyekszem megnehezíteni a dolgát ebben, legalábbis elég keményen a szemébe mondtam ma, hogy mivel van bajom, aztán majd lesz valami. faszom.

***

különben rájöttem, mi az igazán idegesítő. ez ugyanis az én gyakori harcmodorom, és nem gondoltam volna, hogy ilyen kibaszott idegesítő tud lenni, ha én vagyok a szenvedő alanya. gyorsan le kell szoknom róla.

*** 

azért, hogy ne legyek teljesen igazságtalan....én azért nem szoktam másokon átgyalogolni.

hmmm.

legalábbis asszem.

***

hát, tegnap iszonyatosan szar napom volt, a nap végére anya jött át vigasztalni (miután hangosan zokogtam neki a telefonba).

igazából az álommal kezdődött. mielőtt elaludtam volna, sírtam, sokat. egyszerűen még mindig ott lángolt a lelkemben az érzés, hogy mennyire jó is volt P szívét a sajátoméhoz közel tudni, és úgy éreztem, talán most is ott van a közelemben, csak most nem tudom úgy magamhoz szorítani, mint régen. és hajtogattam neki, hogy mennyire szeretem, hogy vele akarok lenni, meg hogy hogy hagyhatott itt......és csak nagyon-nagyon sokára nyugodtam el.

aztán azt álmodtam, hogy egy ló van összegömbölyödve egy autó anyósülése mögött, ott fekszik, és -talán- alszik. azután előrébb került, az anyósülés elé. nem tudom már, hogy aludt, vagy meghalt, de mintha P lett volna. aztán egy akváriumot láttam, amiben P lebegett, és én kimentettem onnan, és elkezdtem lélegeztetni, és feléledt. nagyon örültem, és boldogan újságoltam az egyik kollégámnak, hogy képzelje el, P feléledt és most már úgy tűnik életben marad. aztán felébredtem, és rájöttem, hogy ez kurvára csak egy álom volt. :-(((

aztán az egész napom rohadt fárasztó volt, közben találkoztam az egyik évfolyamtársammal, aki kérdezte, megyek-e az évfolyamtalálkozóra, amit szerveznek, mondtam, hogy nem, mert P-ről még úgysem tudnék beszélni, másról meg minek. meg nem mellesleg, óriásit csalódtam abban a -most már csak volt- barátomban, aki szervezi az egészet.

aztán, az egyik osztályban is van egy gyerek, akivel nem bírjuk egymás fejét, és épp kulminált a dolog ővele is.

na, ezek után bevonultam a tanári vécébe (az egyetlen hely a suliban, ahol egyedül lehet lenni) és jól kibőgtem magam. utána mintha mi sem történt volna, még leadtam öt órát. (a csütörtök extra hosszú nap nálunk.) 

mire hazaértem, azt se tudtam, mit tegyek magammal. aztán átjött anya, és az jót tett, beszélgettünk P-ről, meg mindenféléről, ami eszünkbe jutott. aztán cserébe hazafurikáztam, majd bezuhantam az ágyba. aztán mára virradóra is volt egy álmom, ami mellett szintén nem lehet szó nélkül elmenni.

azt álmodtam, hogy újjászületek, mégpedig a következő életembe. nézegettem a kezeimet, lábaimat, tök idegennek tűntek, pl. vastagabbak voltak az ujjaim, mint most. és a bal lábamon össze volt nőve két ujj, pontosan úgy, ahogy a nagypapámnak is volt. megnéztem magam a tükörben, és az arcom is egész más volt: nem sokkal P halála előtt

utaztam a vonaton, és láttam egy nőt magammal szemben, akinek az arca lenyűgözött: nőies, nyugodt, mégis erőtől sugárzó arc volt, kicsit Buddha-szerű, mandulavágású szemekkel. akkor felsóhajtottam magamban: én, akármennyit küzdök is érte, sose leszek ilyen. ebben az álmomban ilyesmi volt az arcom. megnéztem a fogaimat is közelebbről, ezeket nem fedte teljesen az ínyem, szinte látszott a szemfogam gyökere. és éles, szálkás volt a széle, mint amikor a csont hosszában törik. ez nem tetszett, arra gondoltam, hogy most egy csomó dolgot újra kell csinálnom, például a fogszabályozást is, amivel pedig már egyszer (ebben az életemben) megszenvedtem.

folytatódik tovább. mostanában újrakezdtem az esti pityergéseket. nem tudom, mikor érek mindennek a végére, a kurvaéletbemár.

mindenki mondja, ne legyek türelmetlen, és igazuk is van.

ma láttam egy színdarabot, benne egy jelenettel, amikor egy sokat megélt pár épp készül kilépni a rokonok elé, mert hogy végre össze fognak házasodni. mi is ilyenek lettünk volna P.-vel az esküvő napján, na nem mintha olyan sokat megéltünk volna 3 év alatt, mint a színdarabban a pár, de legalább annyira mélyen szerettük egymást. aztán, valahányszor kénytelen vagyok megtapasztalni mások önzőségét (mint ahogy ma is) mindig eszembe jut, ő mennyire más volt. neki sosem voltak aggályai, ha adni kellett, és ez kurvára hiányzik. aztán eszembe jutnak az unokahúgai, akiket sikerült nagyon megszeretni, most viszont a köztünk lévő földrajzi távolság és a kapcsolat "okafogyottsága" miatt úgy tűnik, szintén el kell veszítenem. szeretem őket, de nem keresem a kapcsolatot velük, és ők sem velem, talán mert nem akarjuk egymás sebeit feltépni. de hiányzik az a hangulat velük, amikor együtt voltunk. istenem...a rohadt életbe.

a kisebbikkel fekete-fehér-igen-nemet játszottunk, az a lényeg benne, hogy úgy kell beszélgetnetek, hogy ezt a négy szót egyikőtök sem mondhatja ki. aki kimondja, veszít, és vannak szívatós kérdések, hogy milyen színű a tej/hó/korom, stb.... és nagyon vicces bír lenni. de főleg a kis hugi volt nagyon vicces, volt, hogy teljesen hülyére vert, mert már nagyon kiművelte magát a játékban. :-) ha egyébként édes kislánykát láttatok....istenem. bőghetnékem van, hogy ez már így sosem jön vissza talán.

és P is hiányzik.

...ma találkoztam egy netes ismeretséggel, aki kifejezetten értelmesnek tűnt a levelezésünk alapján...és nincs is vele baj...az előzőekben felsorolt listám pontjait nagyjából teljesíti, egyet kivéve, hogy nem nagyon tudom elképzelni magunkat egy ágyban, és ez a profán igazság. meg elő-előjött a bőghetnék, miközben beszélgettünk....ez sem jó jel arra nézve, hogy valóban kész vagyok-e az újrakezdésre.

nem akartam neki hazudni, s mivel megkérdezte, találkozunk-e még, egy őszinte nem tudommal válaszoltam. levelezek még vele...aztán meglátjuk.

szomorú vagyok.

jó éjt nektek.

nem tudok semmi újat írni.

cserébe rájöttem, hogy az, hogy az ember megtanuljon jól szeretni, egy életre szóló projekt.

baszki, milyen hülye leveleket kapok a társkeresőn.....

"szia, van kedved ismerkedni?" nembazmeg, unatkozni jöttem ide.

de nagyon... :-(

egyrészről, az elhavazódás minősített esete áll fenn, ennek köszönhetően lemondtam az órát ii-vel (pont azt, basszus...) de egyszerűen nem férek bele az időmbe. az órarendem is kissé szar, de én is tehetek róla, mert túlvállaltam magam, így egyetlen délutánom sem szabad a héten, kivéve a péntek -az is csak azért mert akkor már tényleg a fű se nő.

mindegy...majd lesz valahogy. hullára fárasztom magam, mert semmiről sem tudok lemondani. sem a mellékállásomról, mert kihívás, sem a hastáncról, mert jólesik, sem ii-ről, mert az meg kell. csak így nem tudom lelkiismeretesen elvégezni a munkámat, és ez idegesít. ma majdnem leordítottam az egyik gyerek fejét, ami ijesztő. hálistennek az utolsó pillanatban megálltam, és inkább visszanyeltem a dolgot, ettől függetlenül valamit sürgősen ki kéne találni...

de nem emiatt vagyok lent. tegnap este is már szarul voltam, ma meg aztán...senki sincs körülöttem, aki úgy szeressen, mint P....és rendkívül magányosnak érzem magam. egyedül vagyok, mint az ujjam, és sokszor azt kívánom, bár én is meghaltam volna vele együtt. csak én túlságosan akartam élni, de mostanság elgondolkodom, hogy mi a fasznak, így, egyedül.

talán azért vagyok ilyen rohadt magányos, hogy bárki jön is P után, tudjak majd neki örülni, és ne kezdjem rögtön P-vel összehasonlítgatni. hát, jelentem, a legjobb úton haladok afelé, hogy a legutolsó megbízhatatlan alkesz kukást is körbeugráljam, feltéve ha némi érdeklődést tanúsít irántam. basszus. nem lesz ez így jó.

na megyek, elhantolom magam, csak előtte még vacsizom egyet.

(csak így, szerényen, ugye. :-)

de télleg jól estek a lelkemnek, szóval, elégedett vagyok. az ilyenekért vagyok én tanár havi százezerért (se).

szeretem, ha egy osztállyal egy hullámhosszra kerülünk, érzem, milyen állapotban vannak, és annak megfelelően alakítom az órát. jó lesz ez az év -ilyen szempontból legalábbis- úgy érzem.

a társkeresőn egyelőre sehol semmi, de azért nem adom fel.

óriáspuszik nektek.

vannak a családomban.... nem egyszerű dolgok mennek, nem megyek bele bővebben, lényeg, hogy kiborít... és féltem az apámat, olyan hülye bír lenni, mindig olyanokban bízik meg, akikben kurvára nem kéne. zéró emberismeret, full naivitás, tisztességes viselkedés, mikor mások kihasználják, ugyanakkor bele-belecsúszás a tisztességtelenkedésbe, amikor pedig abszolút nem kéne....

remélem, nem esik nagyobb baja a közeljövőben basszus. ölni tudnék, ha azt látom, hogy bántják, még akkor is, ha tudom, hogy néha ő a hülye.

sose lesz már vége a nehézségeknek, úgy látom. kurvaélet.

nahát, azt kell mondjam, alapvetően támogatják a kártyák az előző döntésemet (t.i. hogy elég volt a tétlen várakozásból)

ez van most: Korongok 9. -hirtelen javulás, jótékony fordulat, a sikerrel kecsegtető lehetőségek kihasználása -avagy (a negatív oldal) győzni akarás, akár tisztességtelen utakon is

ezt ne tegyem: 21-A Világ -célba érni, befejezni, -avagy (a negatív oldal) a lendület elvesztése

ezt tegyem: Botok Királya-egy, a Tűz-őselemnek megfelelő férfi: lendületes, temperamentumos, akaraterős. Törekvés a célok felé, az akaraterőt, vállalkozó szellemet használni.

ide vezet: 4-A Császár-biztonság, állandóság, folytonosság, realitásérzék

Kvintesszencia: 34=3+4=7 -A Diadalszekér-a hős útrakelése, bizakodó elindulás. sokat ígérő új kezdet. Már nem kell tovább várakozni, végre megindulhatnak a dolgok. önmagunkat egy cél elérésére ráhangolni. Tartson még egyszer önvizsgálatot az eltökéltsége és a cél világos megválasztása tekintetében -majd fogjon hozzá a cselekvéshez.

-pár szóban öszefoglalva: jó, hogy elindultam, de ne akarjam azonnal (mondjuk már ma) megtalálni az igazit, és ne veszítsem el a hitemet és a lelkesedésemet sem. próbáljam meg fenntartani valahogy az erőimet erre a célra. nézzek magamba még 1x, mielőtt elindulnék, aztán hajrá. pff. azt ugyan nem tudom, honnan fogom összekaparni az akaraterőm maradványait, de hátha holnap már derűsebben látok majd.

fárasztó hetem volt, meg szomorkás. most végig sokat szomorkodtam, főképpen azon, hogy miafaszé' kell nekem már megint azzal foglalkoznom, hogy társat találjak -amikor P. annyira megfelelt nekem. minden tekintetben. szóval, újra bőgicsélős hangulatban vagyok, és ez lehet, hogy nem lesz egy átmeneti állapot.

a társkeresőn is....könyörgöm, milyen szempont alapján kéne válogatnom? próbálok a megérzéseimre hagyatkozni, de még így is...

mégiscsak kéne vetni kártyát, azt hiszem.

újrakezdeni, mint azt én az elején gondoltam. :-(

azt hittem, ha már minden könnyem kisírtam, akkor készen állok ... -egy frászt. egyrészről még mindig van kisírnivaló, másrészről pedig....pffff. nehéz lesz. kiválasztani azt, aki megérdemli a figyelmet, valahogy lebontani a gátakat magam körül, amiket emeltem ebben a 9 hónapban... egyelőre nem is biztos, hogy hevesebb sírás nélkül el tudnám viselni, ha valaki szeretettel átölelne. persze....most csak agyalgok ezeken, ki tudja, mi történik majd igazából.

most azt gondolom, lelkiismeretesen válaszolgatok néhány embernek, aki ír a keresőn, aztán majd meglátjuk.

ami jó hír, az az, hogy iszonyatosan jót hastáncoltam tegnap, lenyomtam egy duplaórát, és nagggyon jól esett. főleg, hogy most így, lassan fél év után már kezd meglátszani a mozgásomon, hogy csiszolódott egy keveset. nem is gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fogom élvezni a testmozgást. :-)

suli megy ezerrel, csak a szokásos őrület...jövő héten meg újra elkezdek járni ii-hez, úgyhogy bizti lesznek fennforgások ezzel kapcsolatban is.

vacilláltam kicsit, hogy vessek-e kártyát, de aztán úgy döntöttem, nem jó az, ha állandóan a Tarot-ra akarok támaszkodni.

igazából azt akartam tudni, hogy kell-e még várakoznom, tűrni a magányt és a többi, amiről írtam lentebb, vagy vegyem a kezembe a dolgokat. úgy döntöttem, a tétlenség csak arra jó, hogy bedepizzek tőle, úgyhogy ehelyett aktív leszek. regisztráltam egy társkeresőbe, én a magam részéről felteszem a tétjeimet, aztán meglátjuk, mit hoz a lapjárás.

Na, és csak hogy tisztán lássunk, listázom, milyen hapsit is szeretnék:

-őszinte, jószívű, jóakaratú, nem pénzközpontú, tisztességes, értelmes (tehát emberileg hoz egy alapvető szintet)

-kihívást jelent számomra (kelljen egy kicsit kapaszkodnom, hogy lépést tartsak vele)

-szexuálisan összhangban tudjunk lenni

-stabil partner, tehát meg tudjak bízni abban, hogy szeret, hosszú távon tervez, szeretne gyerekeket majd

-fejlődőképes

-tiszteletben tart (nem vár el tőlem olyasmit, amilyen nem vagyok)

(nya, rendelés leadva, akkó' mosmá' menek aludni.)

annyi mindenre most jövök rá, hogy P. mit-miért csinált....meg arra, hogy sokszor neki volt igaza, és én tök hülyeségeken hisztiztem. meg arra is most jövök rá, hogy észre kellett volna vennem, hogy fel fogja adni, és sokkal többet kellett volna biztatnom, elsorolni neki százszor, mi minden miatt kell még élnie. nem tettem meg mindent, mert túlságosan lefoglalt az, hogy velem mi történik. ha kevésbé vagyok önző, jobban odafigyelek a jelzéseire, P. talán életben marad.

ezek kavarognak bennem ma. meg az, hogy újra fogom-e tudni kezdeni. elfog a fájdalom, ha mélyen belegondolok, hogy esetleg a helyébe léphetne valaki.

volt egy pár nap, amíg jól éreztem magam egyedül, de most belémállt a nyugtalanság megint. most újra rossz egyedül.

nem merek belegondolni abba, hogy talán véglegesen elcsesződött minden. P-t elveszítettem, és bár most már sokkal jobban tudnám szeretni őt is, meg a leendő gyermekünket is, lehet, hogy hiába, túl késő. talán nem is fog jönni egy második igazi, hanem csupa komolytalan faszfejjel hoz majd össze a sors, mint P. előtt. de nem, az nem történhet meg. inkább elmegyek apácának, de hogy több seggfejjel nem állok össze, az hétszentség.

 azt hiszem, lassan itt lesz az ideje hogy újra kártyát vessek.

...nem is folytatom. elég, ha csak a címkéket bejelölöm.

...ezerrel.

amúgy meg minden egyéb tekintetben hibernáltam magam, olvasok, filmeket nézek és másolok le magamnak (rácuppantam egy dvd-kölcsönzőre, meg felfedeztem a dvdshrink varázslatos világát, nagy király vagyok, ma este épp a GATTACA van műsoron, naggyon jóóóóóóó....:-)

lekötöm magam, és csendben eljátszogatok itt a kuckómban. azé' mongyuk jöhetne már valaki, aki kirángat innen. nem tiltakoznék ellene túl hevesen, hogy őszinte legyek.

nna, tömény őrület volt a mai nap (is) a suliban. emberek, most jelzem, ha eddig még nem lett volna eléggé nyilvánvaló, hogy a közoktatást szép lassan kezdhetjük temetni. mindegy. ha így megy tovább, több mint valószínű, hogy én sem ebből a suliból fogok nyugdíjba menni.

hagyjuk is, nem akarom felidegesíteni magam. egyébként is nyughatatlan vagyok, bennem a benga, és ezen az se segít, ha hullafáradtra dolgozom magam. próbálom elfogadni valahogy ezt az állapotot (is), eddig legalábbis bevált ez a politika. megélni, ami jön, aztán hagyni, hogy elmúljon. hallottam egy szép megfogalmazást erről: "engedd, hogy az érzelmeid kézen fogjanak és magukkal vigyenek, hogy megláthasd, hova vezetnek."

sok kellemes dolgot csinálok, keveset gondolok P.-re. érdekes, hogy amióta elment, nyitottabb vagyok az új dolgokra. régebben körmömszakadtáig ragaszkodtam a megszokott dolgokhoz (kajához, étteremhez, útvonalhoz, mittudomén.) most jobban viselem, hogy a dolgok változnak körülöttem, és bár nem azt mondom, hogy vonzanak az újdonságok, de azóta könnyebb az új mellett dönteni.

azt is észrevettem, hogy mostanában a jelenben élek-mindennek a maga idejében örülök, akkor, amikor éppen történik. ha a kocsival megyek haza, akkor annak, ha otthon pihizhetek, annak, ha órákat kell tartanom, akkor annak. igyekszem is megtalálni a mindennapok örömeit.

ma kiültem a Gellért-hegyre, néztem a várost, és napozgattam. jó volt, bár nem bántam volna, ha ül mellettem valaki, egy barát, vagy egy társ, mindegy.

szóval, jó így, elvagyok, de kezdek megint nyugtalanná válni a magánytól.

elvagyok, jól érzem magam - de kezdem kicsit unni ezt a fenenagy szabadságomat.

ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül hiszek abban, hogy megtalál engem a második számú igazi.

annál is inkább, mert bár szeretek tanítani, most már félgőzzel is megy, de kellene, hogy valami történjen az életemben, ami lefoglalja a feles energiáimat. azon töprengtem, hogy ha félgőzzel csinálom, nem lenne-e érdemes elgondolkodni azon, hogy váltsak. mondjuk elmehetnék virágkertésznek, pölö.