bősz boszi

nahát, azt kell mondjam, alapvetően támogatják a kártyák az előző döntésemet (t.i. hogy elég volt a tétlen várakozásból)

ez van most: Korongok 9. -hirtelen javulás, jótékony fordulat, a sikerrel kecsegtető lehetőségek kihasználása -avagy (a negatív oldal) győzni akarás, akár tisztességtelen utakon is

ezt ne tegyem: 21-A Világ -célba érni, befejezni, -avagy (a negatív oldal) a lendület elvesztése

ezt tegyem: Botok Királya-egy, a Tűz-őselemnek megfelelő férfi: lendületes, temperamentumos, akaraterős. Törekvés a célok felé, az akaraterőt, vállalkozó szellemet használni.

ide vezet: 4-A Császár-biztonság, állandóság, folytonosság, realitásérzék

Kvintesszencia: 34=3+4=7 -A Diadalszekér-a hős útrakelése, bizakodó elindulás. sokat ígérő új kezdet. Már nem kell tovább várakozni, végre megindulhatnak a dolgok. önmagunkat egy cél elérésére ráhangolni. Tartson még egyszer önvizsgálatot az eltökéltsége és a cél világos megválasztása tekintetében -majd fogjon hozzá a cselekvéshez.

-pár szóban öszefoglalva: jó, hogy elindultam, de ne akarjam azonnal (mondjuk már ma) megtalálni az igazit, és ne veszítsem el a hitemet és a lelkesedésemet sem. próbáljam meg fenntartani valahogy az erőimet erre a célra. nézzek magamba még 1x, mielőtt elindulnék, aztán hajrá. pff. azt ugyan nem tudom, honnan fogom összekaparni az akaraterőm maradványait, de hátha holnap már derűsebben látok majd.

vacilláltam kicsit, hogy vessek-e kártyát, de aztán úgy döntöttem, nem jó az, ha állandóan a Tarot-ra akarok támaszkodni.

igazából azt akartam tudni, hogy kell-e még várakoznom, tűrni a magányt és a többi, amiről írtam lentebb, vagy vegyem a kezembe a dolgokat. úgy döntöttem, a tétlenség csak arra jó, hogy bedepizzek tőle, úgyhogy ehelyett aktív leszek. regisztráltam egy társkeresőbe, én a magam részéről felteszem a tétjeimet, aztán meglátjuk, mit hoz a lapjárás.

Na, és csak hogy tisztán lássunk, listázom, milyen hapsit is szeretnék:

-őszinte, jószívű, jóakaratú, nem pénzközpontú, tisztességes, értelmes (tehát emberileg hoz egy alapvető szintet)

-kihívást jelent számomra (kelljen egy kicsit kapaszkodnom, hogy lépést tartsak vele)

-szexuálisan összhangban tudjunk lenni

-stabil partner, tehát meg tudjak bízni abban, hogy szeret, hosszú távon tervez, szeretne gyerekeket majd

-fejlődőképes

-tiszteletben tart (nem vár el tőlem olyasmit, amilyen nem vagyok)

(nya, rendelés leadva, akkó' mosmá' menek aludni.)

annyi mindenre most jövök rá, hogy P. mit-miért csinált....meg arra, hogy sokszor neki volt igaza, és én tök hülyeségeken hisztiztem. meg arra is most jövök rá, hogy észre kellett volna vennem, hogy fel fogja adni, és sokkal többet kellett volna biztatnom, elsorolni neki százszor, mi minden miatt kell még élnie. nem tettem meg mindent, mert túlságosan lefoglalt az, hogy velem mi történik. ha kevésbé vagyok önző, jobban odafigyelek a jelzéseire, P. talán életben marad.

ezek kavarognak bennem ma. meg az, hogy újra fogom-e tudni kezdeni. elfog a fájdalom, ha mélyen belegondolok, hogy esetleg a helyébe léphetne valaki.

volt egy pár nap, amíg jól éreztem magam egyedül, de most belémállt a nyugtalanság megint. most újra rossz egyedül.

nem merek belegondolni abba, hogy talán véglegesen elcsesződött minden. P-t elveszítettem, és bár most már sokkal jobban tudnám szeretni őt is, meg a leendő gyermekünket is, lehet, hogy hiába, túl késő. talán nem is fog jönni egy második igazi, hanem csupa komolytalan faszfejjel hoz majd össze a sors, mint P. előtt. de nem, az nem történhet meg. inkább elmegyek apácának, de hogy több seggfejjel nem állok össze, az hétszentség.

 azt hiszem, lassan itt lesz az ideje hogy újra kártyát vessek.

jól telt a hétvége, együtt voltam nagyszüleimmel és anyával, mindannyiunknak jót tett, de főleg nagymamámnak, akit talán sikerült kicsit pozitívabb irányba terelni, bár félve írom ezt le, nem akarom még elkiabálni.

ami engem illet, tegnap elgondolkoztam a Tarot-n, amit vagy két hete vetettem. bár nem szégyellem, de büszke sem vagyok arra, hogy P legjobb barátjával együtt voltam egy éjszakát alig több, mint két hónappal P halála után. igaz, iszonyatos időszakon voltam túl, és fizikailag és lelkileg is olyan volt az az együttlét, mintha gyógyír lett volna, vagy elsősegély, fájdalomcsillapító, vagy így kaptam erőre a továbbiak elviselésére, nem is tudom. Ez így mind, együtt. Azóta nem voltam senkivel, és gyanítom, jó ideig nem is leszek még, mert annyira azért vagyok Nő, meg érző ember, hogy szimplán csak a testi élvezet miatt ne feküdjek össze senkivel. P barátját magamhoz engedtem, sőt magamhoz hívtam, mert megértett, segíteni és vígasztalni akart, és mert olyan szintű simogatást és testi közelséget tudott adni, amit az ember még csecsemőként kap meg az anyjától, de utána már legközelebb csak a szexualitásban.

ezek voltak az indokok, nem vagyok túl büszke rá, bár nem is kínzom magam a lelkiismeret-furdalással, csinálja utánam méltóbb módon, aki tudja.

ugyanakkor...azt hiszem, túlságosan kapcsolatorientált vagyok. ezért volt lehetséges (és elkerülhetetlen), hogy mint a fuldokló, akartam kapaszkodni akárkibe-bárkibe P halála után. akkor azt hittem, és ez éltetett, hogy akár már 1-2-3 hónapos gyásszal a nyakamban összejöhetek életem következő párjával. lófaszt, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy akkor ebben láttam az egyetlen kiutat. tegnap az jutott eszembe, hogy ha nem a kapcsolat számít, hanem az ember, akkor P-t nem tudom így "megcsalni" halála után, nem akarom őt pár hónap alatt lecserélni valaki másra. akkor tudtam volna egyenes derékkal gyászolni, ha nem vagyok kapcsolatfüggő. és most is az lenne a dolgom, hogy végre megtanuljam magam jól érezni párkapcsolat nélkül is. egyedül örülni a jó dolgoknak az életemben, és önmagamért is megtenni a dolgomat, nem pedig csak azért, hogy az épp aktuálisan mellettem lévő társ elismerését kivívjam.

(előre bocs, ez nektek uncsi lesz, de nekem nagyon kell, hogy leírjam. bónuszpuszi azoknak, akik rajtam kívül ezt végig bírják olvasni....)

szóval tegnap este Tarot-ztam egyet, ami nagyon mélyen elgondolkodtatott.

összefoglalva a lényeget, azért vetettem kártyát, mert amióta a régi plátói szerelmemmel álmodtam, nem tudtam őt kiverni a fejemből. úgy éreztem, óvatosnak kell lennem, nehogy a vágyaimat higgyem intuíciónak, kellett egy gyors visszajelzés. a kártya igazolta, hogy joggal gyanakodtam, és nagyon nem kellene nekem most ővele foglalkozni.

a jelen helyzetre kihúztam a Bolond kártyát, ami tulajdonképp a tökéletes holtpont, az újrakezdés állapota-amit senki földjének neveztem lentebb. ez eddig tiszta.

amit nem szabad tennem, hogy szerelmes hangulatba keveredjek, illetve, még inkább:nem szabad egy szerelem folytán elveszítenem az (eddig meg sem talált) egyéniségemet. pedig hajlamos vagyok erre, P mellett is feladtam az énem egy jelentős részét.

amit viszont tennem kell, az az, hogy odafigyeljek a mindennapok apró boldogságaira, játékosan és kíváncsian menjek bele mindenféle dologba, ami érdekel.

ahova ez vezet - és innentől volt számomra durva az üzenet: olyan felismeréshez, ami fájdalmas, nem tetsző lehet, illetve egyfajta józan önkorlátozáshoz.

kvintesszencia: a Remete -na erre elbőgtem magam. gyűlölöm a magányt. mikor kissé lenyugodtam, próbáltam értelmezni, mit is akarnak tőlem?

valószínűleg azt, hogy még mindig tűrjem kicsit a magányt, használjam fel továbbra is az egyedüllétet arra, hogy kitalálom, ki vagyok, és mit is akarok én itt -ehhez persze nem árt, ha nyitottan pislogok körbe magam körül, talán észreveszem, merre kell mennem.

úgyhogy megbékültem ezzel, hogy még mindig, még tovább, egyedül.

ami aggaszt, az az, hogy milyen kellemetlen felismerés állhat vajon előttem. úgy érzem, azzal kapcsolatos, hogy mit is akarok én az élettől, vagy talán, mit is akar az élet tőlem. P mellett eddig tiszta volt a képlet, valami olyasmi, amit Zoli ír itt magáról: http://zolivagyok.blog.hu/2008/08/07/fodo

(és amitől jelen állapotomban a hideg kiráz. én mondjuk akkoriban nem közelítettem ennyire anyagiasan, P-vel nagyon meg lettünk volna elégedve egy picivel nagyobb lakással, hogy a gyereknek legyen majd saját szobája, kurvára leszartuk, milyen kocsink van/lesz, lényeg, hogy együtt legyünk és megmaradjunk egymásnak -ami sajnos nem adatott meg.)

szóval jelen állapotomban elgondolkoztam, hogy amit célul tűzök ki magam elé, az valóban célom-e? akarok-e valóban gyereket? még nem. majd, egyszer, talán... akarok-e tovább tanítani? valószínűleg igen. akarok-e társat? IGEN. akarok-e más országokba utazni? nem hoz lázba. akarok-e itt élni, ahol most? igen. nem érezném magam jobban máshol.

mi a célom az életben?

-segíteni másoknak, hogy előre haladjanak a saját lelki fejlődésükben.

-szeretni valakit, NAGYON, átélni, milyen, mikor valóban önmagamként eggyé tudok válni vele, (mert ez P-vel épphogy csak elkezdődött a végefelé)

-kifejezni önmagam a tanításon, az alkotásaimon keresztül,

-(ez mondjuk muszájság is, de) előre haladni a saját fejlődésemben,

-tanulni-tanulni-tanulni, új képességeket kifejleszteni.

-szeretetteljes emberré válni, olyanná, aki nem csak a társát, de más lényeket is tud szeretni.

ezek nagyjából. a lista persze még bővülhet, de ezek a lényeges pontok. én ezért vagyok itt, ez az, amiért nem mentem még P után.

ez a gyerek-dolog...persze szeretném megtudni, milyen érzés anyának lenni, de... nem tudom, ez a motiváció honnan is ered. a külvilág elvárja egy nőtől, hogy akarjon gyereket. bennem ez a vágy sajnos egyáltalán nem magától értetődő, sőt. P kedvéért (meg a külvilág elvárásainak engedelmeskedve) kezdtem el leásni magamban érte, és nem mondhatnám, hogy megtaláltam. nem tudom, akarok-e gyereket egyáltalán. persze, rossz lenne, ha ez kimaradna az életemből, de... azért ez motivációnak édeskevés.

ehh, ezt se ma fogom megoldani.

---nya, akkor a beígért bónuszpuszi, íme:    :-*

sok mindenen gondolkoztam ma.

(ja, a hastánctréning egyébként naaaaaagyon jó vót, főleg rázni tanultunk, meg lenyomtunk két koreográfiát, aminek az elején majdnem bőgtem, hogy én ezt sosem fogom megjegyezni, de a végére már egész jól tudtuk. azért persze van még mit finomítani rajta. de ami különösen jó volt, az a társaság. nagyon jól éreztem magam köztük, sokat röhögtünk. jó lenne igazán összebarátkozni velük, mer' amióta Pesten vagyok, nem vagyok túl jól ellátva barátnőkkel. P. mellett meg nem is éreztem hiányát, úgyhogy a régebbi barátokat sajnos el is hanyagoltam.)

holnap megyek ii-hez, eléggé mélyre mentünk a múltkor, de azóta sajnos nem jött föl szinte semmi. (mondjuk nem is nagyon volt alkalmam meditatív hangulatba kerülni itt a hastáncos lányok között.)

ma sikerült anyát jól meglepni, ugyanis leszerveztem neki egy balatoni hétvégét az 50. szülinapjára. jaj, azt látnotok kellett volna, milyen boldog volt! :-))) öröm volt nézni. kicsit féltem előtte, hogy nem találom el mit szeretne, és nyavalyogni fog, de nem. totál kész volt, el volt ájulva meg minden, és azóta már azt tervezgeti, hogy el kell menjen előtte fodrászhoz, meg szőrteleníteni, szóval tök aranyos. :-)))

aztán hazajöttem a kis suzukimmal, ma délelőtt nagy kirándulást tettünk, elmentem a teszkóba venni egy nagy rakás cuccot, és csak egyszer kavirnyáltam el, de amúgy tök ügyi voltam. egyébként olyan furcsa, alig találkozom ezzel a suzukisokat lenéző mentalitással, sőt, gyakran inkább segít a többi autós (bizonyára látják, hogy egy ijedt tekintetű fiatal csajszi ül a volánnál, és szerintem megesik rajtam a szívük.)

este meg kiültem a teraszkámra esőt nézni, meg kötögetni (mivel nem lehet eléggé hamar felkészülni a télre, épp egy rózsaszín sálat kötök ... :-D) közben a muskátlim a vállamra hajolt, és én azt éreztem, hogy annyi, de annyi szeretet van bennem... hogy szeretem a kis virágaimat, a suzukimat, a lakáskámat, mindent magam körül, és ez jó. persze a jó hangulathoz nagyban hozzájárult anyám öröme, meg hogy megszeretgettem a cicánkat is náluk...

szóval, most jól érzem magam. délután persze eszembe jutott azért P., el is pityeredtem, sajnos még mindig nem tudok betelni azzal, hogy mennyire jó srác is volt Ő, és hogy mennyire szeretem még mindig.

néha már azt érzem, túl vagyok rajta, de pl. most is, hogy szóba került a dolog a hastáncos lányok között, nem tudtam nem elérzékenyülni. szóval, még mindig van bennem fájás... de sokszor van bennem boldogság is, hogy élhetek és szerethetek, szóval, egyre inkább eluralkodik rajtam ez a hatalmas életszeretet és életöröm, ami azért furcsa, mert utoljára akkor éreztem ilyesmit, amikor még boldog, beteljesült szerelemben éltem P.-vel, és még a suliban is jól ment minden. és ezektől a pityergős szakaszoktól eltekintve ezt a fajta boldogságot most P. nélkül is tudom produkálni, tök magamtól.

idekívánkozik persze rögtön, hogy azért a fenenagy önállóság mellett nagyon is el tudnék viselni újra egy férfit az életemben, de nem izgulok, mert a horoszkópom (meg a Tarot) szerint is, (furcsa egyébként, hogy teljesen egybehangzólag jósolják ugyanazt) jönni fog valaki, egy "Korongok Király" akit egyébként már nagyon várok. azon gondolkoztam, hogy vajon felismerem-e majd? nehéz ügy az ilyesmi. P. például tök unszimpatikus volt a legeslegelső randinkon. erre tessék, mi lett belőle... P. egyébként Kelyhek Király volt, hatalmas szívvel.

valahol hallottam, hogy a törökök azt kívánják az ellenségeiknek, hogy teljesüljön minden kívánságuk.

a Tarot-ban a Szerelem kártya jelentése a döntés. ha szerelmes vagy, döntesz egy valaki mellett, és az összes többi mellett nem, én legalábbis így magyarázom.

mielőtt P megjelent volna az életemben, kitaszított voltam. szeretetért könyörögtem minden sráctól, szinte teljesen mindegy volt, ki az, ha egy icipici remény felcsillant, hogy esetleg szerethet, én mentem. valahogy mégsem működött a dolog, sokszor csak "arra" kellettem, ami nem is csoda, mert én magam is normálisnak gondoltam, hogy szexet adok szeretetért cserébe. a figyelmet, amit a szexualitással fel sikerült keltenem önmagam iránt a szerelem jelének vettem -de ami még rosszabb: a magam részéről a szexualitással (egy nőben) automatikusan együtt járó érzelmeket éltem meg szerelemnek.

aztán egyszer kurvára elegem lett, hogy soha senkinek nem kellek úgy "igazán". akkor döntöttem, inkább egyedül maradok, mint hogy még egy kutyaütőnek kiszolgáltassam magam. eldöntöttem, hogy NEM megyek bele több olyan kapcsolatba, ahol megalázó helyzetbe kerülhetek, és hogy legközelebb csak akkor adom fel a magányt, ha valóban szeret az, aki a közelembe jön. nem sokra rá megjelent P., és szeretett, szeretett, szeretett.....istenem, ha az összes világra hozott gyermek megélné ezt a fajta stabil, állandóan sugárzó szeretetet, nem lenne több háború, és a Föld lenne a legvidámabb bolygó az egész Kozmoszban.

amióta P.-t elvették tőlem, -de főleg a transzlégzés óta- tudom, hogy az az alapfeltételem, hogy szeressenek, szükséges feltétel ugyan, de távolról sem elégséges.

most azt érzem, már nem elégszem meg ennyivel. két feltétel kell: hogy szeressenek, és hogy én is szeressek - és maradok egyedül egészen addig, amíg mindkettő nem teljesül.

...

nnna, battyameg, most meg az öngyújtómat sikerült eltörni. nem hiszem el.

Úgy tűnik, a tendencia sajnos folytatódik... ma gyakorlatilag ugyanazt produkáltam, amit az első hónapokban: napközben, a suliban minden rendben volt, aztán a villamoson hazafelé már alig bírtam tartani magam, és hazaérve ordítva zokogtam vagy fél órát, miközben végignéztem az albumot, amit P-ről állítottam össze. mostanra sikerült megnyugodni, de szarul vagyok, lássuk be. nem bírom a hiányát, és nem bírom az értelmetlenséget sem. jól  kib...ott velem, hogy itthagyott, ennyit tudok mondani.

tegnap vele álmodtam, de nem nagyon tudtam reggel átgondolni, úgyhogy csak annyi maradt meg, hogy vele vagyok, tudjuk, hogy ez az utolsó együttlétünk, mert a világnak vége lesz. olyan világvége hangulat is van, az emberek barikádozzák el magukat, meg ilyesmi.

hiányzik egy társ az életemből, ugyanakkor nem tudom, érzelmileg tudnék-e reagálni valakire, ha úgy komolyra fordulna az ügy valakivel.

faszom ebbe a világba.

nagyon befelé forduló is lettem -na nem mintha valaha is különösebben társasági lény lettem volna, de ez most még a saját számomra is szokatlan. anyán és tesómon kívül senkit nem tűrök meg huzamosabb ideig magam mellett, de még őket se sokáig. keresnek telefonon, emailen, de nincs kedvem reagálni se. hagyjon mindenki békén. P nélkül tényleg a világon semminek nincs értelme. magányra vágyom, ugyanakkor nehezen is bírom a magányt.

ilyenkor reménykedem, hogy hátha velem is történik valami váratlan baleset, és P után mehetek. persze, aztán utána már féltem az életemet. de tényleg csak vegetálok itt, lassan 5. hónapja. anya persze kitérne a hitéből, ha bármi történne velem. 

ehh, nem tudom. kiúttalannak érzem ezt az állapotot. egyedül is akarok lenni, meg nem is, szeretnék is valakivel újra együtt lenni, meg nem is, szóval, patthelyzet.

Elolvastam P emailjeit, amiket írt nekem még az elején. istenem....drága kicsi szerelmem.....

az a legrosszabb, hogy még mindig érzem, ahogy a szeretet elönt iránta, és -jobb híján- ilyenkor csak magamban beszélek hozzá, és mondom neki azokat a szavakat, amiket akkor mondtam, amikor még élt.

annyira erősen érzem még mindig, hogy szeretem. és nem tudom, mit kezdjek ezzel az érzéssel most, hogy nincs.

hát tessék, ez van, itt vagyok. kellett nekem valakit ennyire közel engedni magamhoz.

kicsit olyan, mintha ezzel a szándékos elvonulással tölteném ki a haragomat a világon, amiért ez történt velem. mintha a barátaimat, ismerőseimet, rokonaimat büntetném, amiért így elbánt velem a sors. azt hiszem, ez van a magányba való önkéntes száműzetésem mögött.

Ha Kübler-Ross nénit nézem, (aki azt mondta, a gyász szakaszai: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás), szóval szerintem a sorrend nálam más. először volt a sokkos állapot, ami tartott vagy egy hónapig. utána egy hosszú szakasz az elutasítás és alkudozás szakasza, amikor azt reméltem, valakivel tudom őt pótolni. s ami most van, az az alkudozás utáni depresszió és düh.

szeretnék már a végére érni. számolgatom a napokat, mintha egy börtönből várnám a szabadulásomat. sose hittem, hogy ekkora kulimászba kerülök valaha is. jó lenne már egy fél évvel öregebbnek lenni. tényleg nem tudok mást tenni, csak várni, és leírni, ami van.

nagyon félek a nyári szünettől. félek, mi lesz, ha a suli nem foglalja le majd az időmet.

ma reggel azt álmodtam, hogy a kis hétvégi házikónkban vagyok, ahol olyan sokszor voltunk a párommal. ugyanolyan faházikó, de a valódival ellentétben ez nem egy meredek hegyoldalban van, hanem egy pusztaság közepén, egy félig még száraz, félig már zöldelleni kezdő, tavaszi mező közepén, és a hegyek csak a távolban láthatók.

egy csomó éghető anyagot halmoztam a házikóban egy kupacba, benzin, puskapor, ilyenek. azt tervezem, hogy felrobbantom az egészet, hogy ezzel lezárjam a párom emlékét.

bizonytalan vagyok, valóban akarom-e. egy fekete kígyó bújik ki egy résből a falon, talpra ugrok, és figyelem, hova megy. kimegy az ajtón, és odakint papírvékonyságú lapossá -és színessé válik, mint egy matrica. utána jön még két hasonló kígyó. azután pedig egy oroszlán jön ki a házból. emlékeztet mindez a Krisztus utolsó megkísértése c. filmre, abban jelent meg a Sátán ehhez hasonló fekete kígyó, majd pedig oroszlán alakban.

velem van a párom testvére, anyukája, két unokahúga. nem tudom mit gondolnak arról, hogy fel akarom robbantani a házat, de megnyugtat, hogy elmennek és magamra hagynak a házikóval, mert így biztonságban vannak, ha mégis robbantanék.

arra gondolok, hogy tele van mindenfélével a ház, ami vagy emlék, vagy szükség lehet rá, pl. régi céges iratok. végül úgy döntök, mégsem olyan szükségesek ezek, és elkezdem előkészíteni a terepet: leszórok puskaport, de nincs belőle elég, merthogy egy csíkot akarok húzni belőle, elfelé a házban lévő gyúlékony kupactól -hogy én magam biztonságos távolból tudjam elindítani a tüzet. még mindig nem tudom, hogy jól teszem-e, amit teszek. A "puskapor" ilyen masszaszerű, és minduntalan szétválik, márpedig akkor nincs meg a tűz útja a kupacig. ezzel bíbelődök, mikor végetér az álom.

...értelmezés?

elég egyértelmű, azt hiszem. az ördög megjelenése azonban nem tiszta még teljesen. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy volt egyfajta jótékony önbecsapás a részemről, amíg a párommal voltam. erről már írtam egy előző bejegyzésben- hogy a "nőt" háttérbe szorítottam, mialatt vele voltam, mert ő megriadt tőle, és én őt a világért sem akartam elriasztani. inkább kidomborítottam egy másik oldalamat, a gyereket, ami szintén én voltam, és aminek ő örülni tudott, a manócskát, amit annyira szeretett bennem. ha úgy veszem, ezzel becsaptam egy kicsit őt, és vele együtt magamat is. de ez így volt adok-kapok, így volt kapcsolat, így voltunk boldogok. a szerelemért cserébe lemondtam az énem egy részéről, és ha kell, leteszem a nagyesküt, hogy ma is ezt tenném.

csak úgy tűnik, a sors nem kedveli az efféle hamisjátékot. én ezért vesztettem el őt, jelenleg legalábbis ezzel magyarázom. hogy ő miért ment el, az egy teljesen más történet, de hogy nyomós oka volt rá, abban erőteljesen hiszek.

Visszatérve a becsapásra... ez a Tarot-ban az "Ördög" kártya, ki is húztam, mikor a történéseket próbáltam megérteni. szóval előjött ez az álmomban...miért? hogy megmutassa, milyen "hazugság" bújt meg a szerelmünk mélyén? Ugyanakkor a kígyó, és az oroszlán nem csak a sátánt, de a rációt és az erőt is képviselik. talán azért jöttek ki a házból, hogy lássam őket, tudjak róluk, és transzformáljam át a bennük rejlő erőt, negatívból pozitívba. Mint ahogy a nap fényénél irizáló színessé és ártalmatlanná vált az addig fekete kígyó.

...persze az is lehet, hogy épp fordítva van: az önbecsapás túléli, megmenekül, velem marad. de örök optimistaként valahogy inkább az előzőben hiszek most.

Nem vagyok jó passzban. akármennyire jól sikerül a napom a suliban, akármennyi erőt is adnak a gyerekek, mire hazaérek, már itt vagyok, nagyon lent.

Iszonyatosan szeretnék valakit szeretni újra. Ugyanakkor érzem azt is, hogy mennyire nem tudnék most nyitott lenni senki másra, aki nem olyan, mint amilyen ő volt.

Patthelyzet. a Tarot-kártyában ez az

"Akasztott ember",

aki nem tud semmit sem tenni a helyzete ellen, csak várni, hogy a sorsa jobbra forduljon -és közben szemlélődni. Megfigyelni magát a helyzetet. Befelé fordulni. Mélyen elgondolkodni. Tűrni. Türelmet tanulni. Bízni abban, hogy egyszer vége lesz.