bősz boszi

na, csak beugrottam egy röpanalízisre, miután ez a blog egyre inkább a saját mentálhigiéném fenntartására szolgál, hogy ilyen rondán fogalmazzam a dolgot.

tegnapelőtt álmodtam, hogy férfi vagyok, párkapcsolatban élek egy nővel, és dulakodásig fajuló vitában vagyunk, érzem, hogy elönt a tompa düh és tehetetlenség, amiért nem tudok megszabadulni tőle. bár sikerül az ajtón kívülre lökdösnöm, még onnan is visszajön. a párkapcsolat, amiben vagyunk, a legrosszabb stádiumban van, ahonnan már nincs visszaút. a nő kínoz és zsarol, és én zsarolható vagyok, már csak arra jó a kapcsolat, hogy kínozzuk egymást, régi sérelmeket bosszuljunk meg, mégsem tudunk kilépni belőle....brrrrr.

analízis: egyelőre nuku, majd talán később kiderül, mi akar ez lenni. talán a fordított szerep visszatükrözi nekem, hogy milyen az, ha egy nő függésben van a férfitól, és már mindkettejüknek jobb lenne, ha szétmennének, de egyik sem elég erős hozzá. lehetett volna ez P. és én, mondjuk 20 év múlva, bár ebbe hajmeresztő még belegondolni is. nem, ez túl durva. talán karikatúrája annak, ami lehetett volna. pfff, nem tudom.

jól telt a hétvége, együtt voltam nagyszüleimmel és anyával, mindannyiunknak jót tett, de főleg nagymamámnak, akit talán sikerült kicsit pozitívabb irányba terelni, bár félve írom ezt le, nem akarom még elkiabálni.

ami engem illet, tegnap elgondolkoztam a Tarot-n, amit vagy két hete vetettem. bár nem szégyellem, de büszke sem vagyok arra, hogy P legjobb barátjával együtt voltam egy éjszakát alig több, mint két hónappal P halála után. igaz, iszonyatos időszakon voltam túl, és fizikailag és lelkileg is olyan volt az az együttlét, mintha gyógyír lett volna, vagy elsősegély, fájdalomcsillapító, vagy így kaptam erőre a továbbiak elviselésére, nem is tudom. Ez így mind, együtt. Azóta nem voltam senkivel, és gyanítom, jó ideig nem is leszek még, mert annyira azért vagyok Nő, meg érző ember, hogy szimplán csak a testi élvezet miatt ne feküdjek össze senkivel. P barátját magamhoz engedtem, sőt magamhoz hívtam, mert megértett, segíteni és vígasztalni akart, és mert olyan szintű simogatást és testi közelséget tudott adni, amit az ember még csecsemőként kap meg az anyjától, de utána már legközelebb csak a szexualitásban.

ezek voltak az indokok, nem vagyok túl büszke rá, bár nem is kínzom magam a lelkiismeret-furdalással, csinálja utánam méltóbb módon, aki tudja.

ugyanakkor...azt hiszem, túlságosan kapcsolatorientált vagyok. ezért volt lehetséges (és elkerülhetetlen), hogy mint a fuldokló, akartam kapaszkodni akárkibe-bárkibe P halála után. akkor azt hittem, és ez éltetett, hogy akár már 1-2-3 hónapos gyásszal a nyakamban összejöhetek életem következő párjával. lófaszt, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy akkor ebben láttam az egyetlen kiutat. tegnap az jutott eszembe, hogy ha nem a kapcsolat számít, hanem az ember, akkor P-t nem tudom így "megcsalni" halála után, nem akarom őt pár hónap alatt lecserélni valaki másra. akkor tudtam volna egyenes derékkal gyászolni, ha nem vagyok kapcsolatfüggő. és most is az lenne a dolgom, hogy végre megtanuljam magam jól érezni párkapcsolat nélkül is. egyedül örülni a jó dolgoknak az életemben, és önmagamért is megtenni a dolgomat, nem pedig csak azért, hogy az épp aktuálisan mellettem lévő társ elismerését kivívjam.