de nagyon... :-(

egyrészről, az elhavazódás minősített esete áll fenn, ennek köszönhetően lemondtam az órát ii-vel (pont azt, basszus...) de egyszerűen nem férek bele az időmbe. az órarendem is kissé szar, de én is tehetek róla, mert túlvállaltam magam, így egyetlen délutánom sem szabad a héten, kivéve a péntek -az is csak azért mert akkor már tényleg a fű se nő.

mindegy...majd lesz valahogy. hullára fárasztom magam, mert semmiről sem tudok lemondani. sem a mellékállásomról, mert kihívás, sem a hastáncról, mert jólesik, sem ii-ről, mert az meg kell. csak így nem tudom lelkiismeretesen elvégezni a munkámat, és ez idegesít. ma majdnem leordítottam az egyik gyerek fejét, ami ijesztő. hálistennek az utolsó pillanatban megálltam, és inkább visszanyeltem a dolgot, ettől függetlenül valamit sürgősen ki kéne találni...

de nem emiatt vagyok lent. tegnap este is már szarul voltam, ma meg aztán...senki sincs körülöttem, aki úgy szeressen, mint P....és rendkívül magányosnak érzem magam. egyedül vagyok, mint az ujjam, és sokszor azt kívánom, bár én is meghaltam volna vele együtt. csak én túlságosan akartam élni, de mostanság elgondolkodom, hogy mi a fasznak, így, egyedül.

talán azért vagyok ilyen rohadt magányos, hogy bárki jön is P után, tudjak majd neki örülni, és ne kezdjem rögtön P-vel összehasonlítgatni. hát, jelentem, a legjobb úton haladok afelé, hogy a legutolsó megbízhatatlan alkesz kukást is körbeugráljam, feltéve ha némi érdeklődést tanúsít irántam. basszus. nem lesz ez így jó.

na megyek, elhantolom magam, csak előtte még vacsizom egyet.