bősz boszi

....

nehéz napom volt tegnap, ma se sokkal jobb. meglátogattam P anyukáját, kimentünk a temetőbe, ez eléggé megadta az alaphangot. most előhozta belőlem a sírást, nem úgy, mint a múltkor. néha sajnálom, hogy nem itt temettük el P-t, néha jobb lenne, ha minden héten kimehetnék hozzá. persze, ki tudja, hogy valóban jót tenne-e.

mostanában azon gondolkozom, hogy oké, hogy a magam részéről tiszta, miért tűnt el az életemből. de P élete szempontjából is tudni akarom, hogy neki miért kellett befejezni. ez nekem fontos lenne, bár lehet, hogy nincs jogom tudni. de talán megnyugodnék, ha érteném. a halál mindig olyan érthetetlen, értelmetlen. szeretném hinni, hogy csak azért tűnik sokszor annak, mert mi nem vagyunk eléggé okosak, hogy megértsük.

(és nem is tudunk az illető helyébe úgy belehelyezkedni, olyan mély belátással lenni, hogy érthetővé váljék.)

jaj, nem tudom, miért maradok még itt.

tudom, hogy nem ilyeneket írtam még egy hete. olyan hullámzó ez az egész. szeretném hinni, hogy van még dolgom.

de hogy pótoljam azt, ami elveszett?

már belefáradtam a sírásba, és belefáradtam abba, hogy fáj még mindig a veszteség.

annyira szeretném tudni, miért ment el.

meg jó lenne, ha visszatérne belém az életösztön újra. olyan "szarok bele" lelkiállapotba kerültem, nem tudom, mikor múlik ez el.

elegem van. holnapután beszélek ii-vel, már nagyon várom.

azt érzem, hogy nagyon, NAGYON, nagyon szeretem még mindig P-t, és hogy ez soha nem fog elmúlni. és hogy nem akarok mást. hogy nem leszek képes senki mást elfogadni. hogy minden hibája mellett ő volt a tökéletes társam, és hogy meg tudok ugyan lenni nélküle, de minek, és hogy pótolni sem fogom tudni.

annak örülök, hogy én maradtam itt -nem azért, mert én élhetek. hanem mert ő ezt nem bírta volna ki.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr....

A szeretet soha el nem múlik.

Sírni keservesen, könnyeket ontva
átsírni az emésztést, meg az álmot
sírni kikötőkben, sírni kapukban
sírni serényen, sárga könnyet sírni
megnyitni a sírás csapját, zsilipjét
átitatni lelkünket és trikónkat
elárasztani ösvényt, kerti sétányt
úszva menekülni a könny tavában
antropológiát tanulni sírva
Afrikán keresztülutazni sírva
születésnapot ünnepelni sírva
sírni mint pacsirta, mint krokodilus
ha a pacsirta és a krokodilus
csakugyan mindig sír
kisírni mindent, igazán kisírni
orrodból sírni, térded kalácsából
sírni köldököddel, sírni a száddal
sírni szerelemből, undorból sírni
sírni kövéren, sírni ösztövéren
sírni rögtönözve, emlékezetből
sírni álmatlan éjjel és egész nap.....

/Oliverio Girondo verse, Dobos Éva fordításában/

ma nem volt jó kedvem, egyáltalán.

és büszke sem voltam magamra.

pfff. ez hosszúnak ígérkezik, és lehangolónak...

szóval, mi is a bajom? igyekszem számbavenni szép sorjában.

 1. észrevettem, hogy nem érzem jól magam a kollégák között. az egyikük, akiről azt hittem, tudunk esetleg barátok lenni, kezd egyre frusztrálóbban viselkedni velem. egyrészt be nem áll a szája, ami alapesetben nem szokott gondot jelenteni, mert én szeretek másokat hallgatni-meghallgatni. csak van, hogy célzásokat tesz rám, nem hagy békén, és már sok, és ő nem veszi a jelzéseimet, hogy kezd elegem lenni -csak már a nagyon durvákra reagál, amikor konkrétan rászólok, hogy maradjon már csendben, mert zsong a fejem tőle. akkor elhallgat, és az meg azért rossz, mert lelkiismeretfurdalásom lesz tőle.

2. emellett rengeteg a pletykás köztük, én meg átveszem, és ettől meg azt érzem, elkoszolódom. egyébként sem vagyok túl büszke magamra, az utóbbi időben sajnos többször viselkedtem úgy, hogy attól nyugodtan minősíthetném magam erkölcsi romhalmaznak....pff, ez hosszú...

3. lényeg, hogy van egy kolléga, aki klinikai eset, egyszerűen kattant. ahogy ez már lenni szokott, nagyon jó pozícióban van, gyakorlatilag kirúghatatlan, és pont őt osztották be az osztályomba tanítani jövőre. namost én elmentem delegációba a nagyobb főnökhöz, hogy ugyanmár nem-e lehetne-e őt inkább máshova tenni. hosszas harcok árán ezt sikerült elintézni. persze ebben benne van az, hogy gyakorlatilag mószerolnom kellett ezt a kollégát, és erre lehet mentségnek mondani, hogy a saját gyerekeimnek akartam jót ezzel, meg magamnak, de az enyéim helyett más gyerekek ugyanúgy meg fogják őt kapni, és más osztályfőnök kolléga is szívni fog -helyettem.

szar ügy. persze, nézhetem onnan is, hogy én a saját osztályomért felelek, és már így is épp elég lelkibeteg kolléga tanítja őket, nem kell még egy.

4. nagyobb baj az, és innentől vagyok erkölcsi hulla végképp, hogy a gyerekeknek beszéltem erről a mesterkedésemről, két okból, az egyik persze az, hogy elismerjék, hogy mint osztályfőnökük én mindent megteszek értük (tehát hogy imponáljak nekik) másrészt amiatt, mert féltem, hogy az a kolléga, akit sikerült végül ehelyett a beteg helyett betenni -nos, ő a kisebbik rossz, hogy így mondjam -és féltem, hogy vele is elégedetlenek lesznek, ha nem tudják, hogy nagyobb baj is érhette volna őket. pfff.

legszívesebben szemenköpném magam, és utálom ezt az egészet, hogy ilyen gusztustalan helyzetekbe kell keveredjek, mert nem rúgnak ki embereket, akikre egy sámlit nem szabadna rábízni, nemhogy harminc gyereket. mind1.

5 -ös számú bajom, hogy rájöttem, rohadt kevés ember van körülöttem, akikben megbízhatok. barátnőm mára már gyakorlatilag csak egy maradt, vagy mondjuk úgy, másfél, mert a felediknek egyszerűen nincs ideje rám, olyan szar helyen dolgozik. amíg P volt, magas ívből szartam az egészre, hogy hány barátnő van körülöttem, meg lássuk be, arra is, hogy mi van velük... és hát, ha egy barátságot nem ápolnak...

6. ehhez hozzájön, hogy nem szelektálok az emberek között, akikre az időmet szánom. sokszor töltöm az időmet olyanokkal, akik hívnak, hogy legyünk együtt, de akikkel én valamilyen okból nem érzem jól magam. vagy azért, mert nem jutok szóhoz mellettük, mert annyit beszélnek; vagy mert nem tudok önmagam lenni a társaságukban, mert pl. abban merül ki az össz mondanivalójuk, hogy másokat fikáznak; vagy mert egyszerűen nincs olyan témánk, amit meg tudnánk beszélni, és felszínes marad az egész beszélgetés, vagy üres hallgatások vannak benne. szóval, jobban meg kéne válogatnom, kivel megyek el kávézni/sörözni/vacsizni a jövőben.

7. és most, itt állok, előttem a nyári szünet, és sok-sok üres -de főleg: magányos- nap fenyegető réme. persze, biztos találok majd valamit, amivel kitölthetem a napjaimat, tervezek pár dolgot, hastánctábor, kapolcs, de azért még kell kicsit rágyúrni a programom megtervezésére. nem jó, ha egy szétfolyó masszaként áll előttem az idő, mert abban én is szétfolyok.

hogy valami pozitívumot is mondjak így a végére....jövő héten megyek ii-vel beszélni.

(és ammán nagyon jó lesz! :-))) 

valahol hallottam, hogy a törökök azt kívánják az ellenségeiknek, hogy teljesüljön minden kívánságuk.

a Tarot-ban a Szerelem kártya jelentése a döntés. ha szerelmes vagy, döntesz egy valaki mellett, és az összes többi mellett nem, én legalábbis így magyarázom.

mielőtt P megjelent volna az életemben, kitaszított voltam. szeretetért könyörögtem minden sráctól, szinte teljesen mindegy volt, ki az, ha egy icipici remény felcsillant, hogy esetleg szerethet, én mentem. valahogy mégsem működött a dolog, sokszor csak "arra" kellettem, ami nem is csoda, mert én magam is normálisnak gondoltam, hogy szexet adok szeretetért cserébe. a figyelmet, amit a szexualitással fel sikerült keltenem önmagam iránt a szerelem jelének vettem -de ami még rosszabb: a magam részéről a szexualitással (egy nőben) automatikusan együtt járó érzelmeket éltem meg szerelemnek.

aztán egyszer kurvára elegem lett, hogy soha senkinek nem kellek úgy "igazán". akkor döntöttem, inkább egyedül maradok, mint hogy még egy kutyaütőnek kiszolgáltassam magam. eldöntöttem, hogy NEM megyek bele több olyan kapcsolatba, ahol megalázó helyzetbe kerülhetek, és hogy legközelebb csak akkor adom fel a magányt, ha valóban szeret az, aki a közelembe jön. nem sokra rá megjelent P., és szeretett, szeretett, szeretett.....istenem, ha az összes világra hozott gyermek megélné ezt a fajta stabil, állandóan sugárzó szeretetet, nem lenne több háború, és a Föld lenne a legvidámabb bolygó az egész Kozmoszban.

amióta P.-t elvették tőlem, -de főleg a transzlégzés óta- tudom, hogy az az alapfeltételem, hogy szeressenek, szükséges feltétel ugyan, de távolról sem elégséges.

most azt érzem, már nem elégszem meg ennyivel. két feltétel kell: hogy szeressenek, és hogy én is szeressek - és maradok egyedül egészen addig, amíg mindkettő nem teljesül.

...

nnna, battyameg, most meg az öngyújtómat sikerült eltörni. nem hiszem el.

phuhh...

ma nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal, megnéztem a szessz és nyújorkot, ami egyszeri megnézésre jó, de kétszerre már szerintem rombolólag hat az ember IQ-jára.

ami miatt egyáltalán leírom, az az, hogy közben persze járt az agyam, a lánykérős jelenetnél (mind a kettőnél) eszembe jutott P., ahogyan ő csinálta. nagyon egyszerűen, mégis abszolút meglepetést okozva, merthogy én nem számítottam rá. majd elájultam, úgy remegtem, és persze marha boldogok voltunk..... :-)

a másik, hogy volt egy pici baba is benne, egy újszülött, és nekem belesajdult a szívem, hogy most már sokkal jobb anya tudnék lenni, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. és hogy ehhez kellett az, hogy P elmenjen.

egyre többet gyakorolom az önszeretetet, és ez jó, ez nagyon pozitív.

pl. odafigyelek jobban a szükségleteimre. apróságok tulajdonképp, pl. ha fázom, felöltözöm, és nem várom meg, míg tényleg vacogni kezdek. vagy ha fáj a térdem, befáslizom, azelőtt tudomást sem vettem volna róla.

tehát a testi szükségleteimre jobban odafigyelek. de gyakrabban ajándékozom meg magam dolgokkal vagy élményekkel is, legyen az hastáncruha, egy cserép virág, egy kis ejtőzés a teraszon, egy film, ilyesmik.

jobban odafigyelek arra, hogy ki az, akivel együtt akarom tölteni az időmet, és ki az, akivel nem, és hogy egyedül lehessek, ha magányra vágyom.

megfogalmazom és kimondom, ha szeretnék valamit, és azt is, ha nem szeretnék.

olyan egyszerűnek hangzik mindez, és nekem mégsem volt az egészen idáig.

más. vágyom valakire, aki a társam lehetne. ugyanakkor még nem teljesen zártam le P.-t bár már egyre kevesebbszer gondolok rá, azért még belémhasít néha az, hogy mennyire szeretem még mindig.

és főleg, hogy mennyivel jobban tudnám szeretni a mai fejemmel...

de már olyan is van, hogy nem szívesen gondolok rá, mert épp nem akarom, hogy előjöjjön a fájdalom.

több mint 6 hónap... az elején nem hittem volna, hogy egyszer idáig eljutok.

megint más. felfedeztem egy foltot a bőrömön, azt hiszem el kell menjek vele bőrgyógyászhoz, megnézetni. olyasmi, mint amilyen nagymamámnak volt, neki nemrég szedték ki, biztos ami biztos alapon. pár napja vettem csak észre, figyelni fogom most egy-két hétig, aztán ha nem múlik, megyek. most már nem szeretnék meghalni, ha nem muszáj.