bősz boszi

a következők vannak:

társkereső kezd póttevékenységgé válni nálam. unatkozom, kezd elővenni a negatív feszültség, megnyitom, hátha írt valaki -akinek aztán jól nem válaszolok. (azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez amiatt is van, mert az összes IQ-harcos megtalál magának) levelezgettem egy-két emberrel, kettővel találkoztam is, de nem lesznek bejövősek, ennyi.

cserébe ma elgondolkodtam, hogy rohadtul azon kéne inkább dolgoznom először, hogy mi a faszt is akarjak még a továbbiakban az életemtől. a lentebb leírtakat nem csak rinyálásból írtam, tényleg halálosan komolyan gondolom, hogy nincs értelme itt lenni, magamtól nem megyek el, tehát patthelyzet, valamint halk röhögés odafentről.

tényleg dühös vagyok a sorsomra, amiért ezt itt most meg kell élnem.

ha lenne valami, amire mindig is vágytam, csak P miatt nem lehetett.... vagy esetleg a családom miatt nem lehet, mert idekötnek....de nincs...

fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel a teméntelen sok szabadsággal. Fromm írt egy könyvet erről, 'Menekülés a szabadság elől'.

az a nagy helyzet, hogy nem tudom, mihez foghatnék. merre irányítsam a vitorlámat? jó kérdés, ha nem igazán maradtak vágyaid, -amire meg vágynál, azt megtagadják tőled.

na, ilyenkor lennék én buddhista szerzetes. tudnám, mit akarnak kikésztetni belőlem ezzel a kényszerű remete-állapottal...

de tényleg. annyira jó volna, kapnék egy faxot odafentről, egy hosszú listával, ami úgy kezdődne, hogy

to do:

-

-

-

-

-

-

-

-

-

ma elgáncsolt az, ami elől pár napja menekültem, a szomorúság és a magány. mindegy. nem erről akarok írni.

nagyon sokat gondolkodom a halálról. a magaméról is. elképzelem, milyen jó lenne, ha valahogy véget érne az életem, mert magamtól nem fogok véget vetni neki. csak ábrándozom arról, hogy szép csöndben egyszercsak mondjuk megáll a szívem, míg alszom. vagy kiderül, hogy valami gyors lefolyású halálos betegségem van.

(oké, abbahagytam.)

mindenesetre, tök értelmetlen az életem így egyedül. semmire nem vágyom, de tényleg, abszolút komolyan mondom. nem vágyok semmi tárgyi dologra, vagy külföldi utazásokra, mert ami engem érdekel a világból, az úgyis univerzális. nem vágyok semmiféle tevékenységre, hastánc kipipálva, a munkámmal elketyegek (valójában az tartott eddig életben, hogy van munkám) de nincsenek előttem olyasféle kihívások, amikről ne tudnék lemondani pillanatok alatt. már lassan az a tudat sem tart itt, hogy anyámnak-apámnak micsoda szenvedést okozna, ha elveszítenének.

a buddhisták, mikor felveszik a vallást, "menedéket kérnek" a Buddhában, a Dharmában és a Szanghában. (azaz az istenségben, a tanításban és a vallási közösségben) a 'menedékkérés' azonban itt nem azt jelenti, hogy félsz valamitől, menekülsz előle, és a tan megvéd. 'menedéket találni' azt jelenti, hogy erre teszed fel az életed. erre hegyezed ki a céljaidat, ez az oka a létezésednek. van, akinek ez a Dharma, van akinek a család, van, akinek a karrier.

ez baromira elgondolkodtatott. én úgy érzem, én P-ben találtam menedéket, s most, hogy ő nincs, csak hánykolódok a tengeren, mint egy kormányát vesztett hajó. fúj a szél erre-arra, de nincs önálló akaratom, amihez igazítani tudnám -a mindennapokon túl- az életemet.

szomorú, de igaz.

s azért érzem magam csökönyös szamárnak, mert sejtem, mi felé akarnak lökdösni: hogy valamelyik vallásban találjak menedéket -s esetleg utána, ha már megvan a stabil középpontom, akkor adnak mellém társat. ésszel belátom, hogy ez így lenne rendjén, hiszen pontosan az én példám mutatja, mennyire veszélyes egy másik emberben 'menedéket találni'. egy az, ha bármi történik vele, akkor ott tartasz, mint most én. ha nem történik vele semmi, akkor viszont óriási terhet rósz a vállára azzal, hogy tudja, ő a felelős a te életedért is. ha valaki rád tette fel az életét, nem könnyen dönthetsz úgy, hogy nem maradsz mellette.

ha olyan módon találsz menedéket egy másik emberben, ahogy én tettem, az olyan, mintha rábetonozódnál. most persze nehogy azt gondoljátok, hogy én P-t korlátoztam volna bármiben, amit meg akart volna tenni. de ha egyszer úgy döntött volna, neki ez a kapcsolat végetért, na, akkor nem lett volna túl könnyű neki felszedni a horgonyt. rajta lett volna a felelősség énértem, hiszen szeretett.

azt hiszem, ez valami parányi, de mégis iszonyatosan fontos különbség szeretet és szeretet között. úgy szeretni valakit, hogy közben te stabil vagy, önálló célja és értelme van az életednek -vagy pedig úgy, hogy őbelőle csinálsz középpontot.

csak hát, akkor itt jön az 5000 dolláros kérdés: hova a fenébe helyezzem a középpontomat?

nem érzem, hogy fel tudnám tenni az életemet -és a teljes szívemet- egy vallásra, akármennyire is egyetértek vele. egyszerűen -legbelül-még mindig az a hitetlen kutya vagyok, ami mindig is voltam. kétkedő, racionális. valami akadályoz abban, hogy belemerüljek.

azt hiszem, ezt a problémát sem ma oldom meg. megyek, bevágom a szunyát, természetesen még mindig egyedül -a kibaszott kurva életbe.

huhh. nézzetek ki a Holdra, ha ezt most olvassátok. félelmetes. durva. szép.

kicsit (sokkal) jobban érzem magam, mint pár napja. gyövünk kifelé a hullámvölgyből, jupí!!!

ii-nél beszéltem sok mindenről. két dolog világlott ki a számomra azóta, az egyik, hogy P, bár átmelengette az én jégbefagyott szívemet, minden szeretete mellett két nagyon fontos dolgot nem tudott elfogadni bennem: a Nőt, és a Spiritualitás felé törekvőt. ez azért két nagyon lényegi dolog, előbb-utóbb harcolni kezdtem volna értük, és ki tudja, lehet, hogy ebbe tönkrement volna a kapcsolatunk. de ezt már úgysem tudom meg soha, nem is érdemes agyalni rajta.

a másik, hogy bár rengeteg mindenen lehetne/kellene fejleszteni önmagamban, nem szabad, hogy ii-vel elvesszünk a susnyásban. rá kell koncentráljunk arra az irányra, amit a transzlégzés mutatott: eltisztítani a dolgokat a szeretet útjából: megtanulni magamat szeretni, másokat szeretni. a többi -most- kevésbé fontos, ez viszont nagyon. én hasznos életet akarok élni, olyat, amiben sokat tudok majd másoknak segíteni. eddig az eszemet használtam erre (tehát a racionalitás segítségével igyekeztem másokat mindenféle belátásokhoz segíteni, hogy az életük jobb legyen.) ha ii-vel sikerül, amire szerződtünk, akkor a szívem is működésbe tud majd lépni, sokkal jobban, mint eddig, és én azt érezhetem, nem hiába jöttem a világra.

húúú...

nyaszóval.

ma jobb kedvem van, mert belegondoltam abba, hogy milyen pár is kellene nekem.

de nem nem nem, kezdjük az elejéről, csapjatok le, ha hülye vagyok.

szóval.

ráhangolódó zene:

(indítsátok el, menten jobb kedvetek lesz tőle nektek is, ezt megígérem :-))

(ez kicsit mankának is válasz lesz egyébként)

natehát.

tegnapelőtt ücsörögtem a teraszomon, és bagóztam, ami valahogy elmélyíti  a merengéseimet. belegondoltam, hogy magányos vagyok, aztán meg abba, hogy valami mégsem akar bennem még elköteleződni újra. az egész zavaros volt, úgyhogy vetettem kártyát, és azóta tiszta.

1- ami most van, az annak a belátása, hogy P-ről le kell mondanom, pont. soha nem jönnek vissza már a boldog idők vele.

2- amit nem szabad tennem most, hogy belebonyolódok valami huszadrangú pót-kapcsolatba.

3- ehelyett befelé kell koncentrálnom, és nem kell semmit sem tennem, csak engednem, hogy megtörténjenek a dolgok velem.

4- ez vezet el oda, ami minden vágyam: hogy igazán mélyen tudjak szeretni, anyaként, valakinek a párjaként, tanárként, emberként, mindenhogyan.

na, eddig tiszta.

és ahogy tegnap ücsörögtem a cigányfesztiválon, szabadnak éreztem magam: nem kell senkivel összejönnöm, sőt, magasról szarhatok az összes hímnemű fejére, semmiben nem kell igazodnom hozzájuk. nem kell izgulnom azon, hogy megtetszem-e valakinek vagy sem. és ez jó, ez az állapot. mert egyedül is elég vagyok.

aztán ma megint szinkronicitás: kiderült, hogy az ismerősöm lánya tanítja angolra ii feleségét. és hogy költözni akarnak ki Angliába. levert a víz és nagyon elszomorodtam....hogy fogok én akkor ii-vel kapcsolatban lenni, ha itt sincs?!

aztán belegondoltam: ugyanmár. nem kell semmi mást tennem, csak figyelnem a szívem szavára. az úgyis oda irányít, ahova és akihez mennem kell. nincs vész. ha ii nincs, nem dől össze a világ. egyébként is - lehet, hogy vissza fognak járni sűrűn, és akkor megvalósul az, amit szeretnék.

aztán buszoztam haza, és persze még mindig ii-n morfondíroztam, hogy ő mennyire nem olyan, amilyen pár illene hozzám. hogy is mondjam: ő túl sok. mint már említettem valahol lentebb, én még mindenféle pocsolyákban meg akarok hemperegni, ez ii mellett elképzelhetetlen lenne.

és akkor elképzeltem, milyen párral is tudnám ÉN leélni az életemet.

hmm. sötét szemű és szúrós pillantású, erős és egyenes tartású gyerek kell legyen -legalábbis így képzeltem el. olyan, hogy ha rámnéz, kettéálljon tőle a fülem. :-) azt hiszem, kell, hogy gyerekekkel foglalkozzon ő is, tanítsa vagy gyógyítsa őket, lényeg, tudjon férfi lenni, és ne lelkizős felnőtt-pszichológus legyen, mert attól rövid távon megőrülök. ugyanakkor inspiráljon is...az egyforma értékrendet nem említem, mert ez alapvető. pénzközpontú, metroszexuális, tévéfüggő egyedeket a közelembe se engedek, ez alap.

szenvedélyes kell legyen, mint én. :-) és akarnia kell gyereket-családot.

kérdés nélkül szeretnie kell, ez is alap.

...

ó, nem is tudom. jól leírogatom itt ezeket, aztán lehet, hogy nem is erre van szükségem...

inkább valahogy úgy kellene hozzáállnom, ahogy itt lentebb Lovasi mondja a hülye fejével:

:-)

Lovasi szerint az élet értelme:

na, mára ennyi voltam. szerintetek mi az élet értelme? :-)