kezdek túl sokat gondolni rá...
mindenről ő jut az eszembe. nem jó ez így. nem akarok belesüppedni a depresszióba. illetve ez a kívánalom már késő, mert benne vagyok. csak úgy érzem, lassan el kellene kezdeni kifelé evickélni.
tegnap (is) akkorát bőgtem, mint egy ház. de tegnap úgy éreztem, belefáradtam. úgy éreztem, feladom, kész, lesz ami lesz. lefeküdtem az ágyba, magamhoz öleltem a pólóját, meg a sapiját, ami olyan jól állt neki, és elaludtam. nem volt sem erőm, sem energiám -akár időleges, csak a tegnapi napra szóló - megoldást találni a helyzetre.
kilátástalanság, letargia. ez van ma.
felerősíti a dolgot, hogy ma megmutattam anyáéknak, mit tudok hastáncolni, nagypapám is ott volt, nagyon tetszett nekik, meg minden. csak aztán fél füllel hallottam, hogy anya mondja, hogy "legalább valamivel lefoglalja magát" -amivel kapcsolatban tudom, hogy igaza van, csak rossz volt hallani, hogy ez kívülről is ennyire látszik. tudom, hogy aggódnak értem, persze...és valószínűsítem, hogy a hátam mögött értékelgetik a dolgaimat az alapján, hogy mennyiben segítenek nekem túljutni P.-n. csak nekem rosszul esik ... de nem tudom, hogy mi. azt hiszem, csak el vagyok keseredve én is, és kilátástalannak érzem az egészet, és azt hiszem, egyet is kell értsek velük, mert joggal aggódnak értem.
Utolsó kommentek