-tegnap voltam ii-nél. Rengeteget sírtam. Próbáltunk utánamenni ennek a sírásnak a múltamban, merthogy P előtt is velem volt már. Ami általában kiváltja, az a szeretetteli odafordulás másoktól, amit ilyenkor érzek, az egy leküzdhetetlenül erős meghatódás és hála, hogy megkapom. Imaginációval dolgoztunk, több kép is előjött a múltamból, P, nagypapám, aki szintén nagyon szeretett, és apám, aki viszont pont nem. Előjött egy alig megfogható harag is, ami azért már mégis erőteljesebb volt, mint a múltkori alkalommal. Szinte elöntötte a gyomromat. De most ennél sokkal tovább nem tudok menni, mivelhogy ii-vel legközelebb ősszel találkozom, a nyári szünet miatt. Addig azért megpróbálom hasznosan tölteni az időt, amennyire csak lehet. Pl. megtalálni, milyen is vagyok, pontosabban: kialakítani egy életvitelt, ami működik és engem jól kifejez. Ennek valószínűleg része lesz a lelkem rendszeres karbantartása, például így, ebben a blogban is. Ez nektek lehet, hogy nem mindig lesz véresen izgalmas, előre bocs érte. Gondolkoztam ezen, hogy újra írhatnám csak magamnak, mint régen a naplóimat, de mégiscsak jobb legalább némi visszajelzést kapni a külvilágtól. Része kell legyen egy többé-kevésbé rendszeres testmozgás, amilyen a hastánc is. Része kell legyen a tanulás, ami szintén elkezdődik ősszel –hétvégente ugyanis járni fogok egy nagyon izgalmas továbbképzésre. Ezek az alapok, aztán majd látjuk.
A tegnapi nap további nagy fegyverténye, hogy levezettem több mint 200 km-t, mindenféle problémától mentesen. Még előznöm is sikerült, legalább háromszor! :-) úgyhogy most itt vagyok a szülővárosomban, nagymamáméknál. (ezért is kapjátok meg majd utólag ezeket a bejegyzéseket, mert internethez itt nem férek hozzá.)
Ma nagyon nyugtalanul aludtam, felébredtem hajnal 3-kor, és már nem is bírtam visszaaludni. Az ii-nél felelevenített képek peregtek a szemem előtt, úgyhogy egy idő után föladtam és kiültem az ebédlőbe lerajzolni őket. Ez jót tett, aztán kimentem ácsorogni a kertbe, és vártam, hogy a többiek felébredjenek. Hálistennek nagyszüleim korán kelők. Szomorkás volt ott kint ácsorogni, és figyelni a felszakadozó felhőket, mert P itt kérte meg a kezemet, majdnem egy éve, nagymamámék kertjében. Életem legboldogabb napja volt. Olyan vicces volt, hogy abszolút nem vártam és nem is számítottam rá, még megfésülködni sem volt időm, merthogy reggel volt még. Szép volt. P értett hozzá, hogyan szerezzen örömet. Hiányzik.
Aztán ma délben beütött a krach, olyan furcsa, hogy az élet fordulópontjai olyan váratlanul jönnek…. Sosem lehet tudni, mit hoz a következő perc. Apám telefonált, hogy a másik nagymamám rosszul lett ma reggel, és bevitték a kórházba, majdnem meghalt. Már jobban van, azóta beszéltem is vele, él-virul, és még mintha büszke is lenne rá, mi történt vele. Furcsa. Persze apám telefonja után közvetlenül még készültségben voltam, hogy ha kell, visszamegyek Pestre, de apa azt mondta, nem szükséges, mert már jól van, és tényleg úgy tűnt a telefonban is, teljesen elemében volt, úgyhogy megnyugodtam én is.
Persze, ezek után jobban meg kell majd gondolni, mennyit hagyhatjuk egyedül, meg egyáltalán, mi legyen vele. Ha ma reggel apám öt perccel korábban indul el hazulról, akkor nincs aki kihívja a mentőket, és mamám nem él. Kérdés lesz, hogyan és ki vállalja fel esetleg a gondozását, felügyeletét…más időszámítás kezdődik. Ahogy P halála óta is más időszámítás van.
Visszatérve apámra. Belémvágott egy gyanú, amit persze marha nehéz már így utólag ellenőrizni, de…..logikusnak tűnik. Apám miatt sokat sírtam már életemben, amikor otthagyott bennünket anyával, az nagy törés volt. De…. miért ragaszkodik egy gyerek ennyire az apjához, ahogy én, amikor objektíve olyan kevés odafordulást kap tőle? Arra gondolok hogy azért, mert becsapták. El tudom képzelni, hogy az ábra a következő volt:
Tény, hogy apámék nem akartak engem, én csak úgy „besikeredtem” nekik. először megpróbáltak valami kezdetleges módszerrel elhajtani, de nem sikerült, így megszülettem, hála istennek, MINDEZEK ELLENÉRE egészségesen. Az, aki a leginkább várt, talán csak a nagypapám volt, és őbenne soha nem is kellett csalódnom ezügyben. Drága papa….
Eddig a tények, és innentől az én fantáziám:
Apámat lehet, hogy eleinte, a születésem után elkapta valami apai érzület, bizonyára büszke volt rám, valahogy úgy, ahogy egy új kocsira büszke az ember: mutogatja mindenkinek, agyba-főbe fényképezi, játszik vele, mesél neki….és a gyerek elhiszi, hogy apa valóban maga a boldogság….aztán apa belefárad… beleun…. egyéb dolgok lesznek neki fontosak újra, és a gyerek ezt nem érti, nem hiszi el, hogy bepalizták, azt hiszi, apa jönne érte, ha tudna, de nem tud…csak közben az a helyzet, hogy apa kurvára tudna jönni érte, HA akarna, de nem akar.
Szóval, a lényeg az, hogy valamikor 2-3 éves koromban szerintem kurvára átbaszták a fejemet, és én csak most jövök rá. Hát ezért volt apa mindig is az életemben egy elérhetetlen, ragyogó fénysugár, és ezért voltam annyira elkeseredett, amikor nem értettem, vagy nem akartam érteni, miért nem foglalkozik velem. Szép kis történet, mi?
Ez olyan, mintha mondjuk bemennél egy árvaházba, és ott az egyik kölyökkel elhitetnéd, hogy ő a te szemed fénye, aztán amikor már teljesen megbízik benned, egyszercsak soha nem jönnél már többet. És az a gyerek várna, minden nap, csimpaszkodna a kerítésbe és lesné az utcát, hogy mikor tűnik fel a te szeretett alakod. És aztán történeteket találna ki, hogy mi akadályozhat meg téged abban, hogy érte jöjj, hiszen az nem lehet, hogy ráuntál…
Nem biztos, hogy valaha is ellenőrizni tudom, hogy ez így volt. De úgy érzem, ez az igaz. Sokáig azt hittem, apának sokat kell dolgoznia, és nem ér rá. Meg azt hittem, az új családja köti le annyira, hogy nem tud rám figyelni. holott egy frászt. Kicsit túl „sok” lett neki belőlem. Feldühít, hogy ennyire felelőtlen volt velem, és én csak egy voltam a sok közül, ha kifejezhetem magam így, mert nem én vagyok az egyedüli poronty, aki szívott miatta. Hát ilyen apám van énnekem.
Nem baj. Most már az a lényeg, hogy végre rájöttem, és marha pipa vagyok. Hát hogy lehet egy gyerekkel ilyet tenni????!!!! :-(((((((((
És úgy érzem, kézbe vettem magamban ezt a becsapott, elkeseredett régi kisgyermeket, és ha kell, anyatigrissé válok, hogy megvédelmezzem az ilyen felelőtlen alakokkal szemben, mint amilyen az én apám. Még csak az esélyét sem adom meg, hogy még egyszer így átverjen akár ő, akár más. GRRRRRRRRRRR!!!!!!!!!:-(((((((((((((((((((
Vigyázat: harapok!
(ez a felfedezés egészen felbőszített, úgyhogy ha valaha is kifejez engem a nickem, akkor az most van. Még egyszer: GRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
Ui.: ha belegondolok, mennyi kifogást találtam neki magamban, hogy miért nem figyel rám….azt hittem, normális, hogy sosem tudja megjegyezni, hanyadikos vagyok, hiszen szegény annyira túlterhelt…. vagy magamat okoltam, hogy túl telhetetelen vagyok, és még én is csak terhelem a saját bajommal. Próbáltam a bizalmasává válni, mert ha meghallgattam a problémáit, akkor legalább addig velem foglalkozott….aggódtam érte, igyekeztem megoldásokat találni a problémáira, miközben neki halvány lila segédfogalma nem volt arról, hogy ÉN miken megyek át….a végsőkig megaláztam magam előtte, de őt mindig mentegettem, és igyekeztem „megértő lenni vele” úristen, ölni tudnék, annyira felháborít, milyen önző volt, és én mennyit sírtam miatta. Holott valójában papáék egész életében körbeajnározták és kinyalták a seggét, miközben ő a maga önző módján kolbászolt körbe-körbe, és sosem jutott el odáig, hogy vállalja a következményeit annak, hogy nem szeret óvszert használni. AKURVAÉLETBE.
Ja, és még két dolog. Ha P nem hal meg, sosem jöttem volna erre rá –merthogy nem lettem volna rákényszerítve. És hogyha P nem szeret, sosem lett volna erőm szembefordulni apával. Ez az anyatigris egy elhagyatott, gyámoltalan kiscica lenne maga is, ha P nem mutatja meg nekem, hogy igenis lehet engem szeretni. Úgy érzem, P bennem él tovább–ebben a felébresztett anyatigrisben. És ha valaha is szeretni fogom tudni a saját gyerekeimet a magam erejéből: az P-nek köszönhető. Drága Szerelmem…ez a Te soha el nem évülő érdemed. Nagyon örülök, hogy az életem része voltál.
Utolsó kommentek