ma összeszereltük P biciklijét. nagyon féltette, nem is engedte, hogy kipróbáljam, úgyhogy ma ültem rajta először. nagyon jó bicaj. ő építette, és mivel mindennel csak akkor volt elégedett, ha tökéletesre sikerült, hát bizton állíthatom, hogy azon felül, amit most maszatoltunk rajta, a bicaj valóban tökéletes. amikor tekertem rajta hazafelé, kicsit olyan volt, mintha vele lettem volna. a bicaj maga olyan, mint ő volt. csak nem fogom merni használni, nehogy ellopják...
ha most látott hazafelé jönni, azt hiszem azt gondolta, jó, hogy ilyen jól megcsinálta ezt a biciklit az ő kis manócskájának. aki persze akkorát bőgött hazafelé, mint egy ház. és aki sokkal boldogabb lenne a kurva bicaj nélkül, csak a párja mellette lenne.
***
ma takarítottam is. poroltam a párnákat, és beléjük püföltem az elkeseredésemet amiért P-t elvették tőlem. kurva sors. gyűlölöm. miért pont nekem kellett ezt megélni? na és ha kurva jól megtanulok egyedül lenni, az mire lesz nekem jó? és akkor mi van? semmi kedvem tovább csinálni ezt a mókuskereket. kezdem megérteni a buddhistákat, hogy ki akarnak szállni ebből a körforgásból. kurvára nincs kedvem fejlődni. ILYEN ÁRON NEM, HOGY ELVESZIK TŐLEM AZT, AKI A LEGKEDVESEBB, ÉS AKI ANNYIRA ÉRTÉKES EMBER VOLT, ÉS ANNYI MINDENT TUDOTT, ÉS ANNYIT TUDOTT ADNI......EGY JÓ EMBERT ELVESZNEK, MIKÖZBEN ANNYI ÖNZŐ, BECSTELEN, LELKIISMERETLEN PATKÁNY ÉLI VILÁGÁT....NEM IGAZSÁG!!!!
***
Utolsó kommentek