mégis jó a net. nem tudom, mit vacakolt két napig. ha a párom lenne, ez persze nem jelentene gondot. momentán azonban, ha olyan gond van a géppel, amit az én bejáratott, legszimplább megoldásaimmal nem lehet orvosolni, akkor várnom kell, míg valaki hozzáértő ráér, hogy segítsen.

a napokban egyébként az az újdonság történik, hogy most abszolút nem akarok senkit magam mellé. elvagyok egyedül, és kezdem magam "jól" érezni. ahhoz képest, persze. a lényeg az, hogy ehhez nem kell mellém senki, aki szeretne. csak úgy, egyszerűen: elvagyok egyedül, és ilyen nem nagyon volt még. nem akarok hapsit magam mellé, és ilyen sem volt még.

sokszor elöntenek azért az érzések a párom iránt. végtelen hálát érzek, amiért szeretett, amiért az életem része volt. óriási nagy ajándék volt ő. annyira hálás vagyok, amiért szeretett, és képes volt átmelengetni az én hideg szívemet. az alatt a három év alatt, amíg velem volt, betöltötte ezt a tátongó űrt a szívemben, ami akkor nekem úgy tűnt, feneketlen, betölthetetlen, meggyógyíthatatlan...akkoriban attól féltem, érzelmi kripli maradok életem végéig, olyan, aki rá van utalva, ki van szolgáltatva annak, hogy szeressék....és akkor jött ő, és csak szeretett, szeretett, kitartóan, és én szépen lassan kezdtem megbízni benne, magamban, és kezdtem hinni abban, hogy -végső soron- szerethető vagyok.

hát ezt köszönhetem neki. azt a biztonságot, amit érzek most, ha magamra gondolok. ha bajom van, elég csak arra gondolnom, hogy -oké, lehet, hogy hibáztam, hülye vagyok, rosszul döntöttem, de P szeretett engem, tehát: mégsem lehet akkora a baj velem.

istenem...drága kicsi párom... :-(

annyira hiányzol.