szóval nehéz erről írni.
az emberek nem várják azt, amit tettem, egy olyan boldog szerelem utáni gyászban, amilyen a miénk volt. az emberek szeretik, ha a világ egyszerű és kiszámítható, vagy fekete - vagy fehér. az emberek nem tudják, mi zajlik más emberek lelkében.
világéletemben szeretetre szomjaztam, és rengeteget szenvedtem a szeretet hiányától, amíg meg nem ismertem a páromat. ő olyan volt, mint egy végtelen melegséget árasztó kályha...az ő mérhetetlen szeretete feltétel nélkül áradt felém, és én ezért rendkívül hálás voltam neki. éreztem, ahogy ez a szeretet betölti és meggyógyítja ezt a végtelen tátongó űrt, ami mindig is bennem volt. ezt köszönhetem neki. egy régi barátnője írta nekem, miután meghalt, hogy a párom rettenetesen keresett valakit, akit a párjaként szerethet. én pedig rettenetesen kerestem valakit, aki szeretni tud engem. megtaláltuk egymást és azt hiszem, neki ezért érdemes volt élnie, nekem pedig ezért volt érdemes megszületnem. mielőtt pofáncsapott bennünket a sors, volt egy pillanat, amikor azt éreztem, és ki is mondtam neki, hogy ha csak ennyi volt, és holnap meghalunk, én úgy fogom érezni, érdemes volt. hát a sors nem késlekedett sokat...rá egy hónapra már az intenzíven fogtam a kezét.
szóval...szeretethiányos voltam, és mivel ő volt az, aki ezt betöltötte, miután elment...egyszerűen túl sok volt a magány. túl sok volt az, amin átmentem. túl sok volt a veszteség. a testemben éreztem a felhalmozódott feszültséget.
Faludynak van egy szép versfordítása:
Liu Teh-Zsen: Mindjárt temetés után
Nem kezdtünk ki egymással - sem én, sem felesége-,
mert szerettük mindketten. Ez most a temetése.
-"Maradjunk" -szól az özvegy-, "így talán jobban bírom."
Ingemet kiterítem alánk a puha síron.
Nem volt könnyű egyikőnknek sem, hiszen a legjobb barátja volt. Megköszöntem neki az éjszakát, és azóta egyedül vagyok.
Nem mintha nem próbálkoztam volna azóta is más férfiakkal pótolni őt. Próbálkoztam. De nem ment, mert rájöttem, hogy Ő valóban és a szó legigazibb értelmében pótolhatatlan.
és arra is rájöttem, hogy mióta betöltötte bennem ezt az űrt, már nem vagyok úgy kiszolgáltatva annak, hogy szeressen valaki -tehát ráérek. csak a dolog értelmetlenségével van bajom. mindig volt valami célom az életemben, valami képem a jövőről, amit szeretnék. A párommal ez adott volt...esküvő, gyerekek. És ő fantasztikus apja lett volna a gyerekeimnek. ekörül forogtak a gondolataim, nemhiába kezdtem egy szüléssel kapcsolatos bejegyzéssel ezt a blogot még "azelőtt".
A történtek meggyőztek arról, hogy az élet -és a jövő- tervezhetetlen. Vagy legalábbis nem tervezhető olyan módon, ahogy a legtöbb ember képzeli, és ahogy én is képzeltem még 4 hónappal ezelőtt.
Utolsó kommentek