sok kellemes dolgot csinálok, keveset gondolok P.-re. érdekes, hogy amióta elment, nyitottabb vagyok az új dolgokra. régebben körmömszakadtáig ragaszkodtam a megszokott dolgokhoz (kajához, étteremhez, útvonalhoz, mittudomén.) most jobban viselem, hogy a dolgok változnak körülöttem, és bár nem azt mondom, hogy vonzanak az újdonságok, de azóta könnyebb az új mellett dönteni.
azt is észrevettem, hogy mostanában a jelenben élek-mindennek a maga idejében örülök, akkor, amikor éppen történik. ha a kocsival megyek haza, akkor annak, ha otthon pihizhetek, annak, ha órákat kell tartanom, akkor annak. igyekszem is megtalálni a mindennapok örömeit.
ma kiültem a Gellért-hegyre, néztem a várost, és napozgattam. jó volt, bár nem bántam volna, ha ül mellettem valaki, egy barát, vagy egy társ, mindegy.
szóval, jó így, elvagyok, de kezdek megint nyugtalanná válni a magánytól.
elvagyok, jól érzem magam - de kezdem kicsit unni ezt a fenenagy szabadságomat.
ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül hiszek abban, hogy megtalál engem a második számú igazi.
annál is inkább, mert bár szeretek tanítani, most már félgőzzel is megy, de kellene, hogy valami történjen az életemben, ami lefoglalja a feles energiáimat. azon töprengtem, hogy ha félgőzzel csinálom, nem lenne-e érdemes elgondolkodni azon, hogy váltsak. mondjuk elmehetnék virágkertésznek, pölö.
Utolsó kommentek