vagyok, nehezen tűröm a magányt, ez van. plátóit nem sikerült kiverni a fejemből. az iwiw-en nézegetem az adatlapját, iszonyatosan szánalmas vagyok. az a nagy büdös helyzet, hogy egy lépést sem akarok tenni, úgy érzem, ha a magányom ideje lejár, azt valami kívülről jövő impulzus kell, hogy jelezze. persze, lehet, hogy egy naaaaaagy hülye vagyok, szóljatok be nyugodtan, megérdemlem.

ugyanakkor...bár nem sikerült ezt a gyászt maradéktalanul méltósággal viselni (persze, csinálja utánam jobban, aki tudja), szóval, valahogy bennem van az is, hogy nemsokára kilenc hónap. kilenc hónap sok idő, és egy szép kerek időtartam is, talán nem is szeretném annyira, hogy ebbe bezavarjon valaki. amikor nagypapám meghalt,  akkor is vártam egy hónapot, mielőtt P-vel találkoztam volna. persze, ki tudja, mennyit is számít mindez valójában.

na, megyek inkább, gyorsan el is teszem magam holnapra.